Anna vagyok, 2004-ben végeztem a gyógy-, és frissítő-svéd masszázst, amelyet azóta folyamatos, más technikák megismerésével, a spirituális és az ősi tanok tanulmányozásával ötvözve, alakítottam, egy gyógyító, testet és lelket egyensúlyba hozó masszázzsá. 2012-ben eljutottam a Tantra világába, amely által más megközelítésbe került a masszázs, számomra. A Prána gyógyítás megismerésével, egy újabb kapu nyílt meg előttem, és az érintés ötvözésével, teljessé tudom tenni, a segítő terápiámat. Ma már a Jóga világában is elmélyültem, amelyet gyakorlok, és  az életfilozófiámmá vált. Várlak szeretettel, a személyre szóló kezeléseimre!  


A nevem Györgyi, 39 éves budapesti nő vagyok, és több mint 4 éve foglalkozom masszázzsal. Hiszem, hogy a test, a lélek és a szellem, csak együtt működik tökéletesen, ez az alapja a testünk egészségének. Megismertem az energia-, és a kristálygyógyászatot, amelyet szükség esetén a masszázsaim alatt alkalmazom. Ennek köszönhetően, egy sajátos, gyógyító jellegű terápia, a masszázs kezelésem.


Michell Sensei, születési nevem szerint, Rábai Mihály, masszőr- és bioenergetikus vagyok, és 2005 óta foglalkozom a masszázzsal. Akkor ismertem meg a Tradicionális Thai masszázst, amelyet 2007-be a gyógymasszázs követett. Pár éves, szunnyadó tudásanyag után, 2010-től kezdve, ennek az élethivatásnak élek. Folyamatos önképzéssel, más lakott világok, masszázs kultúrájának megismerésével, egy sajátos, egyénre szabott, masszázs technikát alakítottam ki, amelyet alkalmazok a kezeléseim során. 2005-s évtől jelen van nálam az Energia gyógyászat, amely meghatározza az élet utamat, a minden napjaimat. Tantra, és ehhez kapcsolódó Yoni, Lingam megismerésével, az Energia, a spirituális szintek, lépcsők megtapasztalásával, számmisztika, meditációs látás, beszéd terápia együttes alkalmazásával vált teljessé, az általam alkalmazott masszázs és gyógyító terápia.